A kihívás második napján egy elég híres filmet ajánlok, mint ahogy az előző könyvem is az volt. Biztos többen láttátok már a Truman show-t, mégis úgy érzem, van olyan, akihez még nem jutott el ez a film, hiszen én is csak két hónapja láttam és tudtam meg, hogy egyáltalán létezik.
Egy 1998-as filmről van szó, ehhez képest a minősége nézhető (én régebbi filmeket néha gyűlölök nézni a minőségük miatt-tudom, ez már egy 21. századi agyszülemény,hiszen a mondanivaló a fontos). Ahogy az előző bejegyzésben sem, itt sem szeretnék semmi spoilert írni, szimplán leírom a benyomásaim és azt, hogy nagyon érdemes megnézni, mert aligha létezik olyan ember,aki erről a filmről rosszat mondana. Az első perctől kezdve belecsöppensz egy érdekes világba, néha nem tudod hova tenni a jeleneteket.
Főszerepben Jim Carrey, vele együtt mit sem sejtve fedezzük fel a film furcsaságait. Kérlek, ne olvassátok el a film leírását, ha utána néztek, mert elrontja a film lényegét. Én csak belecsaptam a lecsóba, elkezdtem, nem tudtam mire számíthatok, így lett a kedvenc filmjeim egyike. Sok kérdés vetődött fel bennem. Mire képes az ember a saját szórakoztatása érdekében? Alig van ember aki fellázadna e "szenzáció" láttára. (Többet azt hiszem nem filozofálhatok ezen, esetleg ha bővebben írok olyanoknak, akik már látták e filmet.)  A végén össze áll a kép és nem hiszed el. Katartikus filmélményt okoz, egyedi történettel. 

Szép májusi napot nektek! Nos, most megnyitok egy új kaput a blog életében, egy könyvajánlót írok. Régóta napirendemen volt, és úgy éreztem, most eljött az ideje, van könyv, van időm. Hallotatok már arról,hogy egy kötelező olvasmányt ajánl egy 17 éves kamasz? Vagy egyáltalán akárki? Őszintén szólva, fogalmam nincs,hogy ez olyan kötelező-e, mint az Egri csillagok, hogy mindenkinek el kell olvasni az életében vagy ez most csak a mi tanárunk fejéből pattant ki, hogy effélét olvassunk. Nem vagyok egy nagy kötelező rajongó, bevallom van egy-két olyan darab amit el sem olvastam, de van olyan is,ami elgondolkoztatott és megváltoztatta a világképem egy részét.
[ Ezt a poszot már tegnap elkezdtem írni, viszont ma tagja lettem a Bloggerközösségnek, aminek a kezdeményezésével elkezdtem a Daily best kihívást. 10 napon keresztül írok olyan témáról, ami nem bjuti. (Persze közte lehet az is. :) ) ]
Na, ez a könyv is ilyen, na de mennyire hogy ilyen! Az Ivan Iljics halála kevesebb,mint 100 oldal, mégis többet gondolkoztam rajta, mint egy 700 oldalas könyvön. Nem egy Oravecz-féle filozófia, (amit bevallom, rühellek) viszont tele van mindennapos problémákkal, és ami az egészben megfogott, hogy a főhős nem egy megfoghatatlan személy, lehet az akárki, lehetek én, lehetsz Te, bárkivel megtörténhet ez a tragédia, hétköznapi történet ,mégis annyira tabu téma az ember életében. Mélyebb hangvételű könyv, Ivan fájdalmát pszichésen én is éreztem, nagy hatással volt rám. 
Az első fejezetben már megtudhatjuk a könyv végét, ez mégsem tántorít el a szurkolástól és az izgulástól. Szeretnénk egy jobb befejezést. Őszinte embereket. Egy jobb történetet. És hogy ez majd bekövetkezik-e? Azt nem árulom el. :)